Kvalifikált Bussiness Coach képzés

-- A képzést négy gyakorló coach szakember dolgozta ki és vezeti, akik 2007. óta közös szakmai műhelyben dolgoznak együtt, illetve képeznek coachokat és coaching szemléletű vezetőket. Számtalan nemzetközi szakember képzését hozták be az országba, és a nemzetközi szaktudást beépítették a hazai képzési programba. Mindannyian nemzetközi akkreditációval és naprakész coaching tapasztalattal rendelkeznek.

-- A CoachAkadémia képzése gyakorlatorientált, és az ICF mint a legnagyobb nemzetközi coach szervezet által meghatározott coach kompetenciák fejlesztésére épül.

-- A coach kompetenciák elsajátítását támogatja a szakmai ismeretek átadásán és tapasztalati tanulásán túl a saját élményű önismereti munka, az üzleti terepkompetencia fejlesztése, illetve a szupervízióval kísért szakmai gyakorlat üzleti területen, valós ügyféllel.

-- A szakmai gyakorlat során hallgatóink ajánlólevelet szerezhetnek jónevű hazai cégeknél.

-- A képzés kis létszámú csoportokban zajlik, ahol mind az oktatók, mind pedig a tanulótársak folyamatos visszajelzést adnak az előrelépések megerősítésére.

képzés típusa: 
Gazdasági képzés
a tanfolyam kezdete: 
csütörtök, október 4, 2012
a tanfolyam díja: 
Részletek a honlapon
részletfizetési lehetőség: 
igen

Helyszín

Király utca
1061 Budapest , BU
Magyarország
Telefon: +36 30 431 7157
Budapest HU